49. Tavaszi alakítás

A télen egy csomó terv fogalmazódott meg bennem, amiket most sikerült meg is valósítani. Nagyon tetszettek a felnicsíkok, és én is választottam egy színben passzoló, fényvisszaverős változatot.
Előre gondolva a nyári műszakiztatásra, és a 4 napos 1500 km-esre tervezett túránkra kigondoltam egy kipufogóba rejthető sípot (decibel killer) amit Tamás barátommal aki profi lakatos el is készítettünk. 
Decibel killer
A sportkipufogóm 48 mm-eres kimenetébe rejthető ez a 30 mm átmérőjű csőből készített hangolható fojtás. A fúrt lyukak számával, és az átmérőjükkel addig finomítottam a kipufogó hangját, amíg megmaradt az öblös, de nem annyira erős hang.
Amikor vásároltam a motoromat, kaptam hozzá egy hátsó doboz tartó konzolt. A probléma az volt, hogy a robosztus nehéz konzol csak két csavarral és egy támasztó lemezzel volt rögzítve a vázhoz. Ennek a gyenge alulméretezett felfogatásnak az lett az eredménye, hogy a rázkódástól eltörte a vázon az 1,5 mm-es lemezt. Lakatos barátommal ezt a problémát is orvosoltuk. A letört részt először visszahegesztettük, majd három erős lemezzel megerősítettük.
A felső lemez direkt ilyen mintás, ugyanis csak ilyen volt megfelelő 5mm-es vastagságban :o)
A rozsdás doboztartó konzolt homokfúvás, és porfestés után négy darab 8-as átmenő csavarral, és önzáró anyákkal rögzítettem fel. Mindegyik csavarhoz vágtam kemény gumi lapot is, ami összehuzatva felveszi a rezgéseket, megakadályozva a törést, repedést. Ha már elkészült a tartó, jöhet rá a doboz is.
Givi 46 literes dupla falu doboz háttámlával
Elkészült minden amit elterveztem, gyerünk túrázni!!